A bajnokság 20. fordulójának nyitómeccsén a Békéscsaba látogat a Magvassy-ba. Ősszel 6 góllal nyert idegenben az Audi ETO, cél hazai pályán csakis a győzelem. A lányoknak ez a találkozó egyben felkészülés a hétvégi BL találkozóra.
Hétfőn egy edzéssel készült a címvédő Audi ETO kerete a Békéscsaba elleni mérkőzésre. A lányok programjában a szokásos másfél órás tréningen felül még egy fél órás erőnléti edzés is szerepelt a konditeremben. "Remélem hasonló szellemiséggel játszunk a Békéscsaba ellen is, mint azt szombaton tettük Veszprémben. Szeretném, ha folyamatos koncentráltság jellemezné a keddi játékunkat is, hiszen ne felejtsük, szombaton Lipcsében kell bizonyítanunk. BL tempóban szeretnénk játszani, ez fontos a hétvégi idegenbeli meccs előtt." - nyilatkozta Konkoly Csaba vezetőedző. A szombati meccset kisebb sérülés miatt kihagyta Pálinger Kati és Simona Spiridon is. Az ő állapotukra is rákérdeztünk a trénernél:" Szerencsére jó hír, hogy mindkettejük állapota javult. de ez nem azt jelenti, hogy feleslegesen kockáztatnánk. Igazából az ő játékunk kedden dől el. Ha teljesen egészségesek játszanak, ha nem akkor ezt a meccset is inkább kihagyják."
A két csapat az idei kiírásban a 9. fordulóban mérkőzött meg egymással Békéscsabán. Tavaly november 3-án 28-22-re nyert idegenben az Audi ETO. Azon a meccsen Aurelia Bradeanu volt a legeredményesebb zöld-fehér játékos 5 találattal, de rajta kívül négyen is 4 gólig jutottak: Amorim, Gros, Görbicz és Mravikova.
A találkozó kedden 18:00-kor kezdődik, és élőben lehet nézni az interneten is a www.cunder.hu weblapon. A Revita Televízió is műsorára tűzi az összecsapást, szerdán 17:30-től és 23:20tól, valamint csütörtökön 11:20-kor.
A mérkőzést a Horváth Péter, Marton Balázs kettős vezeti.
Szombaton teljes fordulót rendeztek a női NB I-ben. A nap első mérkőzésén a Ferencváros javított a Magyar Kupából való kiesés után és két sima félidővel tisztes vereséget mért a mérkőzés alatt Ana Amorimot sérülés miatt elveszítő Alcoa ellen. A Vác 6-0-val nyitott a Dunaújváros ellen, és hiába küzdött ezt követően jól az Újváros, a végére is megmaradt a különbség, ezzel biztossá vált, hogy a Vác ott lesz a bajnoki elődöntőben. A Győr Veszprémben győzött, ezzel bebiztosította alapszakasz-elsőségét. A Debrecen az Újbuda, az Érd a Szekszárd, a Békéscsaba pedig a Siófok ellen nyert biztosan.
VESZPRÉM BARABÁS-GYŐRI AUDI ETO 22-35 (9-22)
Veszprém, játékvezetők: Hargitai I, Markó.
VESZPRÉM: Hoffmann, Király A. (kapusok), Ábrahám 2, Borkowska 2, Emberovics 3, Farkas V. 1, Földes K. 1, Földes V. 3 (1), Gerstmár R. 1, Koroknai 3 (1), Lengyel, Mehlmann 2, Sterbik 2, Szabadfi 2, Veszeli. Edző: Gyurka János.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 4/2, ill. 6/2.
A mérkőzés előtt: A nagy terveket szövögető Veszprém egyelőre a középházba jutásért harcol, ám aligha tudja növelni pontjai számát Európa legjobb formában lévő csapata, a Győr ellen, így alighanem elfogy pontelőnye az Érddel szemben a 8. helyért vívott harcban. A győrieknél kérdés, pályára lép-e a bordasérülése után még nem százszázalékos Pálinger Katalin.
Csütörtökön kisorsolták a női Magyar Kupában az elődöntők párosításait, amelyben a tavalyi bajnokság három dobogósa (Győr, Debrecen, Vác) mellett a fehérvári Alcoa volt érdekelt.
Az április 2-3-án rendezendő döntőn a Vác és a Debrecen egy ki-ki mérkőzésen felidézheti a tavalyi bajnoki elődöntőt, míg a címvédő Győri Audi ETO az Alcoával mérkőzik a fináléért. A négyes döntő rendezőjének kiléte csak a március 3-i licitáláson dől el, az viszont biztos, hogy a győriek ismét megpályázzák a rendezést. - Természetesen szeretnénk, ha ismét mi rendezhetnénk meg a kupadöntőt. Szponzorainkkal egyeztettünk, már most sikerült egy elég komoly összeget összegyűjteni a licitálásra. Bízunk a címvédésben és azt szeretnénk, hogy hazai közönség előtt hódítsuk el újból a Magyar Kupát! - nyilatkozta korábban Vanyus Attila a győri klub honlapjának.
Világraszóló győzelem!!! Larvik - Audi ETO 16-25!!!
Hihetetlen magabiztossággal játszott és 9 góllal verte az Audi ETO a Larvik csapatát idegenben,ezzel továbbra is veretlen a középdöntőben!!!
Hammerseng nélkül állt fel a Larvik a mérkőzésre, a klasszis influenza miatt hagyta ki a meccset. Amorim kezdte meg a gólgyártást a második percben, erre Larsen válaszolt. Lunde kezdett a kapuban és hamar bemutatott egy szép védést Mörk lövésénél. Amorim lőtt Legangernek egy hatalmas gólt, de erre is jött a norvég válasz Riegelhuth-tól. Vérten Orsi első gólja 3-2-es győri vezetést eredményezett. Spiridon szép ejtése után 4-2, Lunde két szépet védett, Vérten Orsi pedig háromgólosra növelte az előnyt(5-2). Remekül működött a védelem a győri kapu előtt, olykor a kapufa is a zöld-fehéreket segítette. A 10. percben lőhette az Audi ETO az első hetest, amit Görbicz annak rendje-módja szerint be is lőtt. A túloldalon Mörk-öt másodszor mattolta Lunde, erre válaszul Amorim bombázott Leganger kapujába. A norvégok ki is kérték idejüket 7-2-es győri vezetésnél. Ez sem segített sokat, Sulland lövését is kifogta az ETO norvég hálóőre. A 14. percben Johansson szerezte a Larvik 3. gólját. Amorim nagyon élt a meccsen, a győriek 8. gólját is ő szerezte. Kapusunk egy ejtést is lehalászott, majd Görbe újabb hetesét is belőtte, így lett 9-3 az ETO-nak. Dudát nem tudták tartani, Breivang kapott két percet, az Audi ETO hetest, amit Görbicz ezúttal Rantala mellett is belőtt(10-3). Emberhátrányban Larsen lőtt, Lunde -szokás szerint - védett, erre válaszul Görbe álompasszát Szimi lőtte be(11-3). Húsz perc telt el a meccsből, nyolc góllal! vezetett az ETO, de ami ennél is hihetetlenebb csak 3 gólt kaptak a lányok. Mravikova lőtte a 12. győri gólt. Az ellentámadásból kétszer is ziccert lőhetett a Larvik, Lunde védett természetesen. A 22. percben TÍZ GÓLLAL vezett az Audi ETO, szurkolóink rá is számoltak a norvégokra! Legangert Rantala váltotta a Larviknál. Larsen belőtt egy gólt, Amorimot pedig kiszórták két percre. A BL góllövőlistájának vezetője, Heidi Löke a 24. percben lőtte első gólját. A kiállításban picit megzavarodtunk, de Mörk kihagyta a ziccert. Bradeanu emberhátrányból is eredményes volt(14-5), majd Larsen talált be(14-6). Ana Gros a 27. percben lőtte csapatunk 15 gólját, majd Hornyákot küldték két percre pihenni a cseh játékvezetők, plusz hetest adtak a Larviknak, amit be is lőttek. A 16 gólunkat Görbicz Anita szerezte a szélről, emberhátrányból, okos talált volt. A félidő végén Johansen-t is pihenni küldték a sporik, a hetesből pedig Görbe visszaállította a 10 gólos vezetést! Fantasztikusat nyújtott az első 30 percben a Győri Audi ETO KC csapata és vezetett 17-7-re!!!
A második félidőt mi kezdtük, és maradt a kapuban Lunde Haraldsen. Amorim alázta ismét a kapuba visszatérő Leganger-t (18-7), majd Mravikova növelte tucatnyira a győri előnyt (19-7). A 33. percben Mörk lőtte a 8. hazai gólt. A 37. percben Hornyák Ági kapott másodszor kétperces kiállítást, erre emberhátrányban megszereztük a labdát, gólt azonban nem tudtunk szerezni, de ezzel is elment bő egy perc a kiállításból. Löke második góljánál fájóbb volt Misike kiállítása(19-9), Riegelhuth szinte azonnal gólt szerezett (19-10), majd pár másodperccel a kiállításunk vége előtt Riegelhuth újfent eredményes volt(19-11). A 45. percben született az újabb gól a mérkőzésen, sajnos Breivang volt eredményes(19-12). Larsen révén hat gólra zárkózott a Larvik(19-13), majd a 48. percben Mika törte meg az Audi ETO gólszegény perceit(20-13). Erre Amorimot hamar kiszórták a játékvezetők, emberelőnyből pedig Mörknek sikerült Löke-t megjátszani, aki 14 gólját szerezte a Larviknak. Bradeanu emberhátrányból is eredményes volt(21-14),tíz perccel a lefújás előtt 7 góllal vezettünk. 8 perc volt már csak hátra, Riegelhuth faragott ismét a hátrányból (21-15), de Spiridon ismét jó labdát kapott, és be is lőtte(22-15). A norvégok ismét kikérték idejüket, de ez most sem segített, helyette Bradeanu lőtt újabb gólt(23-15), erre Lunde megfogta Löke ziccerét, sőt egy percen belül ismét végrehajtotta ezt a bravúrt! A 27 percben Duda haramadik kiállítását kapta, ezzel a piroslapot is, de Lunde ismét nagyot védett. A 28. percben újfent két ziccert védett az Audi ETO norvég kapusa, teljesen elbizonytalanítva honfitársait. A 29. percben Larsen betalált nagynehezen(23-16), erre Spiridon válaszolt(24-16). Az utolsó percben Lunde Kristiansen lövését id megfogta, egyszerűen hihetelenül jól védett a meccsen. Konkoly Csaba kikérte idejét az utolsó támadás előtt, a slusszpoént Hornyák Ági szállította, 25-16 a végeredmény, 9 GÓLLAL NYERT A GYŐRI AUDI ETO KC CSAPATA!!!
Péntek 12:40 Megérkezett a csapatot szállító járat Osloba. Az úton minden rendben volt, ezúttal minden futómű kinyílt leszállásnál.(A tavalyi túrán az Oslo-i landolás előtt a plitótának körözni kellett az irányítótorony előtt, mivel műszere azt jelezte nem nyílt ki az egyik futómű. Később kiderült, csak az egyik kontrollámpa hibásodott meg.) Hamarosan indul a csapat busszal Larvikba, ami több mint két órás buszozást jelent.
Péntek 16:00 Megérkezett a csapat a larviki Farris Bad hotelbe. A lányok egyből ebédelni mentek, melyet egy bő másfél órás pihenő követ, utána pedig edzés a holnapi meccs helyszínén. Kiss Lajos klubmenedzser elmondta, hogy gyönyörű a szállás, norvég vendéglátóink igazán kitettek magukért.
Péntek 19:30 Javában zajlik az edzés a holnapi meccs helyszínén a Larvik Arena-ban. A zöld-fehérek vezetőedzője, Konkoly Csaba elmondta, hogy egy "átlagos" tréninget tart a lányoknak. A lényegi taktikai teendőket már a héten Győrben gyakorolták.
Szombat 10:00 A lányok a hotelben videóznak, mégegyszer kielemzik a Larvik játékát. Mindeközben a csarnokban megkezdődött a technikai értekezlet, melyen klubunkat Kiss Lajos klubmenedzser képviseli. Jelen van még a rendező képviselője, az EHF ellenőre, a finn Tapio Arponen, valamint a két cseh játékvezető, Vaclav Horacek és Jiri Novotny.
Pénteken reggel fél nyolckor indult el a Schwechat-i repülőtérre a Győri Audi ETO KC csapatát szállító busz. Cikkünk folyamatosan frissül...
Péntek 7:30 Ködös időben pakolták a csomagokat a lányok a buszra. A korai időpont ellenére a csapat legmosolygósabb tagja Katrine Lunde Haraldsen, aki hazatér Norvégiába. Katrine elmondta, hogy jó érzés lesz szülőföldjén játszani, sőt várja a meccset, hiszen valószínűleg találkozhat testvérével Kristina-val is, aki nemrég szülte meg gyermekét. A kapus elmondta, ha az újdonsült kismama is jól érzi magát várhatóan a meccset is élőben nézi majd meg
09:30 Sikeresen, mind probléma nélkül elért a csapat a repülőtérre. Már a becsekkolás is megtörtént. Mindenkinek minden papírja rendben volt. Hamarosan 10:30-kor felszáll a csapatot szállító OS 335 hívójelű Fokker 100-as repülőgép, melyet az Austrian Airlines üzemeltet.
8 gólos siker az Érd ellen- Eldőlt: Aurelia Bradeanu távozik
Továbbra is őrzi veretlenségét a Győri Audi ETO KC csapata a hazai pontvadászatban. Görbiczék már a félidőben hétgólos előnyre tettek szert(16-9), ehhez még egy gólt sikerült a második félidőben hozzátenni, így végül 30-22-es sikert arattak a lányok az Érd ellen.
Pálinger Katalin nélkül állt ki az Érd ellen az Audi ETO, Lunde Haraldsen mellet két fiatal tehetséges kapus Burghardt és Szemerey lett nevezve a találkozóra. Az első perctől kezdve irányította a játékot az Audi ETO, hamar 4 gólos előnyre tettek szert Vértenék. Az első játékrész végére megnyugtató előnyre tett szert csapatunk, Görbicz Anita jól mozgatta a lányokat. Az Érd hamar kikérte idejét, de Szabó Edina tanácsai hatására sem javult számottevően a vendégek játéka. Konkoly Csaba hamar cserélgette kulcsjátékosait, gondolva ma már a Larvik elleni BL meccsre. A második félidőben előbb Burghardt, majd Szemerey állt be a kapuba, támadásban is mindenkinek lehetőséget adott a vezetőedző. A végére sok izgulnivaló nem maradt, csak a különbség mértéke volt kérdéses. Az Érd végül 10 gólon belül maradt, 30-22-re nyert az Audi ETO, és győzelemmel hangolt a hétvégi találkozóra.
A mérkőzés után Vanyus Attila elnök úr tájékoztatta a sajtót, miszerint Aurelia Bradeanu 7 sikerekben gazdag év után a következő szezontól kezdve nem az Audi ETO csapatát erősiti.
Nevelőedződ:Szabóné Kepler Gabriella és Vörös Károly
Eddigi klubjaid:Csurgói NKC, Nagyatádi NKK, Győri Audi ETO KC
Eddigi edzőid:Novográdecz Péter, Szabóné Kepler Gabriella, Vörös Károly, Bőzsöny Erika, Mód János, Hornyák Lajos, Vura József, Róth Kálmán, Danyi Gábor, Konkoly Csaba
Legjobb eredményeid:2007 és 2008 OSB bajnok, 2008 ifjusági és felnőtt magyar bajnok, magyar kupa győztes, BL elődöntős, junior vb 5.hely, nyilt ifi eb 3.hely, 2009 Bl Döntős, 2009 Junior Eb Ezüstérmes
Kit tartasz a világ legjobb női kézilabdázójának:Görbicz Anita
Kit tartasz a világ legjobb férfi kézilabdázójának:Ivano Balic
Kedvenc elfoglaltságod:pihenés, ha én nem játszom akkor is szívesen járok meccsre, még akár foci meccsre is
Kedvenc ételed:milánói, tejbedara
Kedvenc italod:citromos tea, epres zöldtea
Kedvenc színed:zöld
Kedvenc énekesed,zenekarod:Celine Dion, Backstreet Boys, PussycatDolls
Kedvenc színészed,színésznőd:Leonardo Dicaprio, Kate Winslet
Kedvenc állatod:delfin, kutya, ló
Kedvenc autód: Audi, Renault
Kedvenc illatod: paco rabanne
Kabalád:nincs
Példaképed:Görbicz Anita
Mit szeretnél elérni pályafutásod során:
nem szoktam konkrétan kimondani, szeretném elérni azt amire képes vagyok...
Mivel szeretnél foglalkozni, ha visszavonulsz az aktív játéktól: nemtudom még messze van