Ellentétes félidők mérkőzésén győri siker született (NB1/B)
Róth Kálmán, a győriek szakvezetője sokkal könnyebb helyzetben volt, mint kollégája, Berendi Antal. Vendégünk mestere a felnőtt BL csapat irányítóját, Kovacsics Anikót is lerendelte erre a mérkőzésre, míg a hazai oldalon Berendi Antal vezetőedzőnek a héten elment három lányt kellett pótolnia olyan játékosokkal, akik eddig kevés játéklehetőséget kaptak. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg a győri BL csapat mestere, Konkoly Csaba, illetve jövőheti ellenfelünk mestere, Zsigmond György. Bár Rédli Andrea lévén góllal kezdtük meg a mérkőzést, mégsem a mi játékunk dominált. Egymásután lőtt három góljukkal máris két gólos előnyre tettek szert. Látszott, mindkét csapat tart egymástól.

Képek itt!!!
Misi 9 gólt szerzett!!! :)
Hogy nehogy nagyobb lendültbe kapcsoljon a vendég gárda, Berendi Antal már a hetedik percben élt időkérési lehetőségével.Ez annyira megnyugtatta csapatunkat, hogy egperc alatt máris egalizáltuk a mérkőzés állását. Sőt, lányaink nagyobb tempóra kapcsoltak. Elöl Balázs Dóri sok labdát kapott. Dóri a sok passzt meg is hálálta csapatársainak, amelyeket góllá varázsolt a győri kapuba. Már három góllal vezettünk. Ezt már nem tudta tovább nézni Róth Kálmán, aki szintén kihasználta az időkérését. Mindkét csapat sok technikai hibával játszott...Kapunkat remekül védte Péntek Dózsa Katarina. Állandósult a két gólos előnyünk, de a bűvös három gólos előnyt nem sikerült átlépnünk annak ellenére, hogy jó néhányszor megvolt rá a lehetőségünk. Hatalmas, 100%-os ziccereket rontott Horváth Mónika. Hátul próbáltuk megállítani a gyorsan és dinamikusan játszó győrieket. Ez egészen a 29. percig sikerült. Báránya Krisztina, illetve Virág Noémi vezérletével megfordították a mérkőzés állását. Egy gólos hátrányban mehettünk pihenni. A második félidőt a vendégeink kezdték jobban. Kovacsics Anikó nagyszerű játékának köszönhetően gyorsan egy 5-1-es etapot sikerült elérnünk. Próbáltuk a kissé foghíjas cserepadunkról friss játékosokat beküldeni. Gódor Viktória, illetve Asztalos Luca is nagyobb feladatot kapott. Viki betörései ma nem voltak annyira veszélyesek, Rédli Andi átlövéseit pedig Szemerey Zsófi hatástalanította. Sajnos ötlettelen támadó játékunk nagyon megbosszulta magát. Szinte minden vendégziccer góllal fejeződött be. Próbáltunk kapust cserélni, Péntek Dózsa Katarina helyett Megyesi Orsolya állt be kapunkba. A 17. percben már 10 gólos előny tudatában szervezhette csapatát Róth Kálmán. Elöl Szamosi Lívia, illetve Balázs Dóri játéka jelentett veszélyt. Az, hogy a különbséget 10 gól alatt megúsztuk, azt az utolsó 8 perces játékunknak köszönhettük. Sok ziccert könnyedén puffogtattak el vendégeink. Csapatunk támadó játéka ebben a periódusban feljavult. Balázs Dóri, Szamosi Lívia, illetve Rédli Andrea góljaival öt gólt sikerült ledolgoznunk. A vége hét gólos győri siker lett. Memegérdemelten, de azért nem könnyen vitte el a két bajnoki pontot. Összegezve lányaink az első félidőben hatalmasat játszottak. Végig vezetve, kiegyensúlyozottan játszottak, a második félidőre azonban elfáradtak. A jóval többet edző, dinamikusabban játszó győri csapat már a második félidő elején eldöntötte a mérkőzést. Lányainknak a végére volt annyi erejük, hogy egy vállalható vereséget produkáljanak. Azt hiszem, nem lehet panaszunk lányainkra, akiket szurkolóink vastapssal jutalmaztak küzdeni tudásukért. A mérkőzés után a Szpari büféjében egy rendkívüli szurkolói ankétre került sor, ahol klubmenedzserünket, Ujj Pétert, Kiss Zsófi csapatkapitányunkat, illetve Szamosi Líviát, mérkőzésünk egyik legjobbját faggathatták szurkolóink. Klubmenedzserünk felvázolta a csapat jelenlegi helyzetét, Zsófi pedig a csapatról beszélt kb. 60 kispesti szurkolónak. Szurkolóink elmondták, továbbra is a csapat mellett fognak állni és támogatják őket a mérkőzéseken.
Kispesti AC - Győri Audi ETO KC II 25 - 32 (14-15)
Kőér utca 300 néző
G: Balázs Dóra 7, Szamosi Lívia 7, Rédli Andrea 4(2), Matus Adrienn 3(2), Horváth Mónika 2, Gódor Viktória 1, Asztalos Luca 1.
Büntetők: 4/4 ill. 1/1
Kiállítások: 10 perc ill. 6 perc
A mérkőzés alakulása: 1-3, 7-4, 9-7, 10-8, 12-10, 13-13, 14-15, 14-20, 17-25,18-29, 20-31, 23-32
A mérkőzésről képek itt:
http://indafoto.hu/kispestiac/kispesti_ac_gyori_audi_eto_kc__1
Meccsindex:
a meccs: Az első félidő izgalmas mérkőzést, a második félidő pedig győri fölényt hozott. Egy erős közepes mérkőzésnek mondanánk.
a hangulat: Kellemes meglepetés volt a nézőszám. 300 ember volt ránk kíváncsi, köztük sok volt kispesti játékos. De láthattuk kémkedni Zsigmond Györgyöt, a Marcali vezetőedzőjét és Konkoly Csabát, a BL-ben menetelő ETO felnőtt mesterét. A hangulat nem volt nagy, de ez természetes is volt a kialakult helyzet miatt. Táborunk, ha megszólalt, igencsak megrezdültek a szpari csarnok ablakának üvegei... A meccsre nagy volt az érdeklődés. Három fotós, illetve közel 40 online felhasználó figyelte a mérkőzés alakulását.
a meccs legjobbja: Csapatunkból Balázs Dórit, illetve Szamosi Líviát emelnénk ki. Vendégeinktől pedig a kilenc gólos Kovacsics Anikót, illetve a hét gólig jutó Bárány Krisztinát.
a játékvezetés: Kisebb hibáiktól eltekintve jól vezették a mérkőzést.
|