Oroszországban is a Győr az úr
Első félidőben megszerzett előnyét biztosan megőrizte a Győr Volgográdban, így fontos pontokat szerzett első középdöntő-mérkőzésén a Bajnokok Ligájában.
1. félidő:
Az első percek nem finom tapogatózással teltek, mert a két gárda nagy iramban kezdett. Ez a gólok számában viszont nem mutatkozott meg, a 10. percben 2-2-re álltak a csapatok. Ezután viszont a Győr lépett fel hatékonyabban, 3-2-es vezetés után Amorim már kettőre növelte a magyar előnyt, majd Hornyák révén 5-2-re is vezetett az ETO. Az oroszok előtt esély nyílt a felzárkózásra, mert Amorimot kiállították, de Haraldsen eszén emberelőnyben csak sokadik próbálkozásra tudtak túljárni Kochetováék. Az első negyedórát mégis háromgólos előnnyel zárták Görbiczék, mert Gros egy végletekig kijátszott figura végén nagy bombát ragasztott az orosz kapu bal felső sarkába (3-6). Makejeva révén az oroszok közelebb lopództak, de az ETO szinte minden orosz támadásra góllal felelt (5-8). Mravikovának egy támadás végén visszarántották a karját, a lövése a kapufán csattan, de a szlovén bírók nem ítéltek szabaddobást sem, az ellentámadásból ismét Makejeva villant. Az első húsz percet Görbicz magasan fölévágott hetese zárta. A Volgográd ezután felzárkózott 8-7-re, majd ismét a magyar klasszis állhatott büntetőhöz, amit ezúttal bedobott (7-9). Khmirova góljára Spiridon felelt, de az újabb orosz gólra nem tudtunk válaszolni, a 25. percben pedig Borscsenko kiegyenlített, Konkoly Csaba ekkor időt kért. A fejmosás után előbb Spiridon, majd Görbicz révén újra gólt szerzett a magyar csapat (10-12), de Gros elhibázott lövése után Khmirova hozta fel a hazaiakat. Amorim saját maga harmadik góljával visszaállította a korábbi kétgólos különbséget, sőt, 14-11-re is vezetett már a Győr egy perccel a félidő vége előtt. Haraldsen ezután megfogta Kochetova büntetőjét, az ellentámadásból viszont Görbicz nem tudott már újabb gólt szerezni.
2. félidő:
A Győr emberhátrányban kezdte a második félidőt, a kapuban Pálinger váltotta Lundét, de Borscsenko ismét betalált. Miután visszajött a kiállított Amorim, Mraviková egyből gólt szerzett, egy perccel később Görbicz is gólra váltott egy hetest – az addigi legnagyobb különbséggel vezetett a Győr (12-16). Vérten egy lerohanásból még erre is rátett egy lapáttal, az oroszok láthatóan nem tudtak mit kezdeni Hornyákék kemény védekezésével. A Volgográd ezután két gyors góllal visszakapaszkodott, de a sorrendben harmadik orosz gólt Pálinger egy ziccer kivédésével megakadályozta. A túloldalon Tyimosenkova is bemutatott egy-két bravúrt, de Görbiczen nem tudott kifogni a büntetőlövéseknél (14-18). Spiridon kiállítása után az oroszok két gyors gólt szereztek, de egy szép győri összjáték végén Vérten volt ismét eredményes (16-19). Pálinger újabb védése után Gros eladott egy labdát, ebből Avdekova gólt szerzett, Görbicz pedig hetest rontott. Nagy baj ebből sem lett, mert az ETO szorgosan-szívósan összegyűjtött előnyét magabiztosan őrizte, igaz, két elrontott magyar helyzet után a Volgográd feljött két gólra (18-20). Görbicz helyére bejött Kovacsics, de újabb gólt Khmirova révén az oroszok szereztek, Konkoly Csaba ekkor kérte ki másodszor idejét. A 49. percben Avdekova kiegyenlített, de Mravikova rögtön válaszolt. Ez megint megfogta a Volgográdot, Spiridon szerzett újabb győri gólt, majd fontos pillanatban Bradeanu is betalált (21-23). Orosz időkérés után kétgólosra olvadt az előny, de Vérten ismét fontos pillanatban szerzett gólt – az oroszok egyszer sem tudtak vezetni a találkozón. Kovacsics értékesítette második hétméteresét, két perccel a vége előtt Grebenkina góljával két gólra zárkóztak a hazaiak (24-26). Pálinger megfogta Khmirova lövését, az utolsó percben így nyugodtan passzolgathattak Vértenék, még ha a szélső utolsó lövését el is rontotta. Pálinger biztos, ami biztos kifogta az oroszok utolsó próbálkozását is, ezzel is jelezve, hogy a Győr megérdemelten hozta el a két pontot a hideg volgográdi sátorcsarnokból.
Női Bajnokok Ligája, II. Középdöntő-csoport, 1. forduló:
DINAMO VOLGOGRÁD-GYŐRI AUDI ETO 24-26 (11-14)
Volgográd, játékvezetők: Vodopivec, Krasna (szlovének).
DINAMO VOLGOGRÁD: Fomina, Tyimosenkova (kapusok), Avdekova 1, Borscsenko 2, Goncsarova, Grebenkina 3, O. Jatsenko 1, Iljukina, Khmirova 2, Kochetova 5 (1), Lambevska, Makarova, Makejeva 6, Sztyepanova 4. Vezetőedző: Viktor Ryabykh.
GYŐR: Pálinger, Lunde-Haraldsen (kapusok), Amorim 4, Bradeanu 2, Gros 1, Görbicz 4 (3), Hornyák Á. 1, Kovacsics 2 (2), Mayer, Mraviková 3, Spiridon 3, Vérten 6. Edző: Konkoly Csaba.
A mérkőzés előtt: Amióta a Győr állandó résztvevője a Bajnokok Ligájának, volt párszor része oroszországi túrákban. Játszott mindhárom orosz élcsapattal, a Lada Togliattival, a Zvezdával és szombati ellenfelével, a Dinamo Volgográddal is, igaz, a jelenlegi orosz bajnoki címvédővel legutóbb öt éve. Akkor az ETO két kétgólos sikert aratott, de orosz ellenfelekkel szemben még mindig pozitív a mérlege: 14 mérkőzésből 9 győzelem. Az idei BL-szezont is Oroszországban kezdte a Győr, bár a Zvezda elleni találkozót (mint ahogy az egy évvel korábbit is) szívesen elfelejtenék Görbiczék. Az őszi találkozón a győriek hiába akartak, nem voltak formában, így nem jött össze a siker. Talán ez a pofon hatott józanítón az ETO-ra, mert azóta nem talált legyőzőre a csapat, és hosszú ideje Európa egyik legjobb formában lévő alakulata a győri.
Sérülések viszont még a legjobbakat sem kerülik el. Ugyan Görbicz Anita Európa-bajnokság előtt megsérült keze mára már rendbe jött, Orbán Adrienn részleges combizom-szakadás miatt dőlt ki, egyúttal nem tartott a különgéppel Oroszországba utazott kerettel. Pedig a Győrnek a tavasszal minden mozgósítható emberére szüksége van ahhoz, hogy a szezon előtt kitűzött célját, azaz a minimum BL-elődöntőt elérje. A magyar bajnokság rázós sorozata után (a Győr sorrendben a bajnoki ezüstérmes Debrecent verte idegenben 35-22-re, majd fogadta a harmadik helyen álló FTC-t (33-21), végül az élmezőnybe tartozó Vácot győzte le szintén idegenben 32-25-re) Konkoly Csaba csapata hétvégéről hétvégére gyilkos mérkőzéseket fog vívni a BL-ben, de ami biztató lehet, hogy az edző szerint is talán a legjobb sorsolást kapta a Győr. Ráadásul az első körös csoportelsőségnek köszönhetően a mérkőzések sorrendje is igen kedvező: idegenbeli találkozók után a középdöntőt két hazai összecsapás zárja a két legnagyobb rivális, a Volgográd és a Larvik ellen. Az ellen a Larvik ellen, amelyik a hírek szerint élénken érdeklődik a győriek beállója, Simona Spiridon iránt - az osztrák válogatott játékossal pótolná az éppen Győrbe készülő Heidi Lökét.
Kedvező statisztika és jó emlékek ide vagy oda, a volgográdi csapat sem ígérkezik könnyű falatnak. A Dinamo Volgográd óriási fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy a csoportkörben előbb hazai pályán legyőzte (a 41-33-as sikerben elévülhetetlen érdemei voltak a 17 gólig jutó Kocsetovának), majd összesítésben maga mögé utasította a BL-címvédő dán Viborgot. Önmagában már ez is tekintélyparancsoló eredmény, ennek tetejében Viktor Ryabykh csapata az orosz pontvadászatot is vezeti, miután döntetlent játszott a Lada Togliattival (25-25), és legyőzte a Zvezdát idegenben (30-29). Tavalyi eredményét már beállította a Dinamo, akkor szintén a középdöntőig jutott, két éve második helyen végzett az EHF-kupában a mostani csoportellenfél Lipcse mögött. A csapatot orosz válogatott játékosok sora erősíti (Kmirova, Kocsetova, Levina), a télen pedig az ukrán válogatott Viktorija Borscsenkót is leigazolták az oroszok.
A Dinamo Volgográd BL-kerete:
Kapusok: Anna Szedojkina, Jelena Fomina
Mezőnyjátékosok: Jelena Avdekova, Jekatyerina Grebenkina, Viktorija Borscsenko, Tamara Csopikjan, Natalja Dansina, Natalja Drygina, Valentina Goncsarova, Olena Jatsenko, Jelena Iljukina, Tatjana Khmirova, Anna Kochetova, Marina Lambevska, Olga Levina, Daria Makarova, Ksenia Makejeva, Alexandra Sztyepanova, Viktorija Tyimosenkova, Jekatyerina Jatsenko, Anna Belusova.
Vezetőedző: Viktor Ryabykh.
A Győr orosz csapatok ellen a BL-ben:
2005-06, csoportkör:
Győr-Dinamo Volgográd 25-23
Dinamo Volgográd-Győr 19-21
2006-07, csoportkör:
Lada Togliatti-Győr 31-29
Győr-Lada Togliatti 39-28
2007-08, középdöntő:
Győr-Lada Togliatti 33-34
Lada Togliatti-Győr 22-28
Elődöntő:
Zvezda Zvenyigorod-Győr 23-25
Győr-Zvezda Zvenyigorod 21-27
2008-09, csoportkör:
Győr-Zvezda Zvenyigorod 29-23
Zvezda Zvenyigorod-Győr 28-29
2009-10, csoportkör:
Zvezda Zvenyigorod-Győr 34-29
Győr-Zvezda Zvenyigorod 27-25
2010-11, csoportkör:
Zvezda Zvenyigorod-Győr 31-28
Győr-Zvezda Zvenyigorod 33-22
Női BL-középdöntő II-es csoport 2010-2011 |
1. |
Győri Audi ETO |
1 |
1 |
0 |
0 |
26-24 |
2 p |
2. |
Larvik |
0 |
0 |
0 |
0 |
0-0 |
0 p |
2. |
Lipcse |
0 |
0 |
0 |
0 |
0-0 |
0 p |
4. |
Dinamo Volgográd |
1 |
0 |
0 |
1 |
24-26 |
0 p |
|